Az öntözőrendszerek előnyei és hátrányai

Az automata öntözőrendszerek előnyeit már nem nagyon kell bemutatnunk, de tényleg azt írtuk, hogy az automata öntözőrendszerek hátrányai ? Igen, az automata öntözőrendszernek nem csak előnyeik vannak és fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a hátrányokról is.

Az automata öntözőrendszerek előnyei

Egyszerűen időt ad

Az automata öntözőrendszerek előnyeit, nagyon sokan leírták már. Egy kertépítő cég oldalán, pedig a cég öntöző szakértőjétől talán elvárható is lenne, hogy pontokba szedve leírja annak az előnyeit amivel foglalkozik.
Ezt azonban előttünk már sokan leírták. Ezért mi most az öntözőrendszerek egyik legnagyobb gyakorlati előnyével foglalkozunk csak. Az öntözőrendszer egyszerűen időt ad nekünk, illetve ezzel egy bizonyos határ felett egyáltalán lehetővé teszi, hogy a kertünk megkapja a szükséges vízmennyiséget.

Lehetővé teszi, hogy a kertünk valóban megkapja a szükséges vízmennyiséget.


Ha ön döntés előtt áll és most mérlegeli az öntözőrendszer telepítését, akkor amit javasolni tudok, hogy tegyen meg : Mérje le az öntöző tömlő teljes hosszán, a szórópisztoly átlagosan használt beállításával, hogy mennyi víz folyik át a tömlőn 1 perc alatt.  Egyébként ez jellemzően 8-12 liter/perc szokott lenni. Ez a 8-12 liter egyébként kánikulában egyetlen négyzetméternyi gyepfelület vízigénye. Ha önnek 100m2 a gyepfelülete akkor a példabeli teljesítménnyel ez 100 perc 600 n2-es területnél 600 perc, persze kánikulában és naponta.  Ez a magyarázata annak, hogy ön eddig rengeteget önözte a kertjét, még is eredménytelennek tűntek az erőfeszítései.

Az öntözőrendszerek előnye tehát ebben rejlik rengeteg időt adnak és/vagy egyáltalán lehetővé teszik, hogy a szükséges vízmennyiség kijusson.  Ha egy szép kertet szeretnénk vagy egy nagyobb kertünk van, ott a kézi öntözés ma már egyszerűen elképzelhetetlen.

Az öntözőrendszer egyéb előnyei

Szerintünk ebben a témában nagyjából már mindent leírtak a kollégáink. Én abban hiszek, hogy amikor ön információt keres az öntözőrendszerekről és felkeres egy weboldalt, akkor ott olyan információkat szeretne olvasni, amit máshol még nem olvasott. Ezért nem írjuk, hogy az öntözőrendszer vizet spórol. Inkább arról írunk, hogy az öntözőrendszer lehetővé teszi azt, hogy valóban a szükséges vízmennyiség jusson csak ki, illetve ahhoz egészen közel lesz, erről pedig itt olvashat bővebben. 

Az öntözőrendszereknek természetesen több olyan előnye van amiről nem írtunk, ezekről azonban bőséges információ érhető el.

Az automata öntözőrendszerek hátrányai

Miért is ír egy öntözős az öntözőrendszerek hátrányairól ?

Amikor elkezdtem öntözőrendszerekkel foglalkozni, akkor tényleg abban hittem, hogy egy öntözőberendezésnek csak előnye van. Aztán több embertől megkaptam, kertész kollégáktól vagy ismerősöktől, hogy persze az öntözés negatív hatásairól nem beszélünk mi öntözősök. Én tényleg abban hittem, hogy ez a berendezés, rengeteg időt és vizet megspórolva,  abban segít hogy üde és zöld legyen a kert és el sem tudtam képzelni, hogy az öntözőrendszereknek lehetnek negatív hatásai.  Azonban hátrányai mindennek vannak, talán még a szeletelt kenyérnek is, amiről tényleg nagyon nehéz elképzelni. Ha pedig nem ismerjük valaminek a hátrányait, nem is sokat tudunk tenni azért, hogy ezeket a hátrányokat mérsékeljük vagy kézben tartsuk. Ezért nem csak a hátrányokról fogunk írni, hanem arról is, hogy mit teszünk a hátrányok csökkentésének érdekében.

Házikretekben észlelhető és nem észlelhető hatások.

Mi most alapvetően a házi kertekben észlelhető negatív hatásokkal foglalkozunk. Ám ezen kívül az öntözésnek vannak olyan kedvezőtlen hatásai amiket házi kertekben nem észlelünk és talán bele sem gondolunk.
Ilyen például az öntöző víz sótartalmának a mélyebb talajvízrétegekbe mosodása. Vagy hogy világszerte a mezőgazdasági öntözés következtében hatalmas vízfelületek tűnnek el. Magának az öntözésnek vannak kedvező és kedvezőtlen környezeti hatásai egyaránt.

Házikretekben esetlegesen észlelhető negatív hatások

Alapvető különbség a kézi öntözéshez képest.

Itt most nem az előnyökre gondolunk. Amikor ön kézzel öntöz, akkor a szórófejet amit tart, egy intelligens elme irányítja. Ön magasabbra emeli a szórópisztolyt hogy elérjen egy száraz foltot vagy jobban összeszorítja a tömlő végét. Nem fog minden alkalommal tócsát csinálni ugyanoda és ugyanott száraz foltot hagyni.
Az öntözőrendszert sokszor úgy képzeljük el, amely minden területen többre képes az embernél és a kézi öntözésnél. Ez nem így van, ön bármikor odébb sétál a szórófejjel, megemeli lesülyeszti, állít rajta, az öntözőfej 10 év múlva is ugyanúgy és ugyanúgy szór.

Az állandó szóráskép

Ön kézzel nem öntöz egyenletesen, ám ez az egyenetlen öntözés változatos és nem állandó, az öntözőrendszer jóval egyenletesebben öntöz ám annak az öntözési hibái állandóak. Az eső sem egyenletes, az eső és a kézi öntözés esetében azonban, a növények, képesek valamennyire átvészelni a változó körülményeket. Hiszen a növény egyik alkalommal nem kap elegendő vizet, ám a másik alkalommal másként lesz. Az automata öntözőrendszerek esetében ennek az egyenlőtlen csapadékeloszlásnak, bármennyire is csekély is van egy állandó mintázata, ezért ez a gyepfajok esetében például szelekcióval járhat.
Azért kell erről írnunk, mert amíg a kézi öntözés esetében járható az a megközelítés, hogy minden legyen vizes, az öntözőrendszereknél ez másként van. A szórófej nem tud kedden odébb sétálni, mert hétfőn hagyott egy szárazabb foltot.

Mit teszünk az állandó szóráskép okozta gondok mérséklésére ?

 

Fokozottan ügyelünk arra, hogy a napos és árnyékos területek ne legyenek egy zónán. Ez megint egy olyan tényező amelyre kézi öntözéssel figyelni tud. Az öntöző erre nem képes, ha a tervezésénél erre nem figyelünk. Illetve fokozottan ügyelünk az öntözőrendszerek egyenletességére az egyenletes csapadékintenzitásra.

Környezeti hatások a házikertekben

A talajból a tápanyag kimosódhat a mélyebb talajrétegekbe, a talaj tömörödhet, kilúgozódhat.

Mit lehet tenni a tápanyag kimosódása ellen ?

A gyep élettartama csökkenhet.

Ez egy kicsit becsapós pont az öntözőrendszerekkel kapcsolatban, amivel bevallom én nem annyira értek egyet. Ám mivel szakmai körökben ez néha megemlítésre kerül, azt gondolom érdemes erről a témáról is írnunk.
Azért gondolom nem teljesen helytállónak ezt a pontot, mert tömbnyire az öntözés hiánya az ami eléggé megrövidítés a gyep várható élettartamát.
Az azonban tény, hogy a természetben ezek a növények nem napi öntözéshez vannak szokva és bizony nem is a napi öntözéshez alkalmazkodtak. Emiatt a gyökérzet elsekélyedhet, a növények szárazsággal szembeni ellenálló képessége csökkenhet. Egyébként elméletben a várható élettartam valamennyire tényleg csökkenhet.

Mit teszünk a fenti probléma mérséklésére ?

A csíráztatást és a legyökeresedést valamint a kánikulát kivéve, általában nem öntözünk naponta. Ritkában bővebb mennyiségű csapadékot juttatunk ki, ezáltal a növényeink egézségesebbek, ellenállóbak lesznek és az élettartamuk kevésbé csökken.

A napos, árnyékos területeket külön kell kezeljük és fokozottan figyelünk arra, hogy csak a szükséges vízmennyiséget juttassuk ki. Illetve érdemes figyelni a tápanyag utánpótlásra is.

Az öntözőrendszer vizet spórol ám még is csak vizet spórol.

Vegyük például az ön mosógépét nagyon energia takarékos sok A meg sok pluszjel volt a neve mellett. Ám ettől függetlenül a mosógép fogyasztásával számolni kell. Az öntöző fogyasztásával is ugyan ez a helyzet, sőt fokozottabban igaz. Ugyan is az öntöző fogyasztása csapadékmentes napokon megközelítőleg egyenlő a kertje vízigényével. Ha nem ismerjük az öntözője fogyasztását akkor nem ismerjük a kertje vízigényét sem, amit az öntözőrendszerünk juttat ki.

Mit teszünk illetve mit tehetünk az öntöző rendszerek fogyasztásának csökkentésének érdekében ?

Tervezéskor mindent megteszünk azért hogy az öntözőrendszer csak odajuttasson vizet ahová szükséges és annyit amennyit szükséges. Az öntözőrendszerek fogyasztásának csökkentéséről korábban írtunk egy cikket, amelyben reményeink szerint sok hasznos információt talál.

A kútból származó esetleg vasas víz megfoghatja a burkolatokat

Ha a kút vize rozsdás, a sziklakerti mikrószóró rendszer szép sárgára képes színezni a gondosan válogatott fehér vagy szürke szikláinkat, A szél ráfújatja a burkolatra az öntöző vizet megszínezve ezzel a burkolatot.
Ez nem feltétlenül egy jellemző és gyakori probléma, ám mindenképpen odafigyelést igényel.

Az öntözőrendszer alkatrészei a kert alatt helyezkednek el.

Mi történik, ha az öntözőberendezés elromlik ?

Mit teszünk az öntözőrendszer hibáinak elkerülése érdekében ? Öntöző rendszerekkel kapcsolatos technológiánkban már írtunk erről.

Az öntözőrendszer telepítők nagyon figyelnek arra, hogy milyen minőségű és mennyire megbízható alkatrészeket használnak. A legtöbben ezért tették le a voksukat egyik vagy másik márka mellett, van aki a hibrid rendszerekre esküszik. Van aki arra fordít gondot, hogy az alkatrészek könnyen cserélhetőek legyenek. Például a szelep dobozban ásás nélkül, néhány idomot kitekerve. Sok esetben a szórófejek belső része kompletten cserélhető anélkül, hogy a fejet kiásnánk.
Van aki még arra is gondot fordít, hogy egy szórófej áthelyezésnél (például ha megnőttek a növények, a szórófej könnyen áthelyezhető legyen.) A lényeg azonban, hogy a gyártók és a telepízők is közösen mindent megtesznek azért, hogy az öntözőrendszer biztonságosan üzemeljen.

Az öntözőrendszer igényel némi kompromisszumot.

Vannak kertészeti megoldások amelyek automata öntözőrendszerrel nem, nem jól vagy csak nagyon költségesen öntözhetőek. Ilyen például az amikor a tuják között fű van. Mi ilyenkor a kerttervezésétől kezdve össze szoktunk dolgozni, hogy mi az ami gazdaságosan öntözhető és mi az ami nem.

 

Öntözőrendszerékél kapcsolatos szolgáltatásaink leírását itt találja.

Elérhetőségeinket, ezen az oldalon találja meg.

 

 

 

 

 

 

 

Please follow and like us:
Call Now ButtonÉdenkert kkt