Sziklakertek és kerti tavak építése

Ezzel a cikkel igyekszünk segítségére lenni azoknak akik sziklakertet, kerti tavat, szeretnének.Bár két külön tevékenységről van szó, még is egy leírást készítettünk a kerti tavakhoz, és a sziklakertekhez is. Ennek az az oka, hogy a cégünk által épített tavakat és a sziklakerteket javarészt mészkő felhasználásával építjük. A kerti tó építése ráadásul nagy mennyiségű földmunkával is jár, az így kitermelt talajt azonban kár elszállítani, ha felhasználhatjuk. Így például sziklakertet építeni egy tó köré nem csak mutatós, hanem praktikus is.

Sziklakert és tó egyben

Sziklakert és kerti tó egyben

Természetesen nem minden esetben építünk kerti tavat és sziklakertet egyben. Tény azonban hogy néha nagyon is praktikus összekapcsolni ha már kerti tó is készül. A sziklakertesben ráadásul szép csobogót is tudunk készíteni, amelyből a víz a tóba csorog.

Milyen anyagokat használunk ?

A sziklák

Egy kerti tónál és egy sziklakertnél egyaránt fontos tényező, hogy olyan sziklát, köveket használjunk melyek fagyállóak. A kertépítés alkalmával ha bárhol sziklát használunk erre fontos odafigyelni.
Mi a legtöbb esetben Budakalászi mészkövet használunk, mert ez fagyálló, tartós és szép is. Amikor az adottságok megfelelőek a sziklakertet a tó folytatásaként, részeként is szoktuk építeni. Természetesen a kerti tó és a sziklakert nem minden esetben párosítható. A sziklakert néha támfalként is funkcionál, vagy bármilyen más funkciót tölt be, például szinteket hozunk össze vele. Sok esetben pedig egyszerűen csak oda illik, passzol a környezethez vagy a házhoz. A szikláknak természetesen nem feltétlenül muszáj mészkőnek, fehérnek vagy szürkének lenniük.

Sziklakert bordó kövekből
Egy kerti tó és egy sziklakert nem feltétlenül szürke.
mészkő sziklák
Mészkő sziklák

A talaj

A sziklakert alapjának tökéletesen megfelel a kertben található altalaj,ha van elegendő. Ha kerti tó is épül, akkor rendelkezésünkre áll az abból kitermelt föld. Így töltő földet, sem hozatni, sem elvitetni nem szükséges. Termőföld réteggel utólag szoktuk feltölteni a sziklakertet amennyiben az szükséges.

A sziklakertbe ültetendő növények

Növényzetnek általában szárazságot jól tűrő sziklakerti növényeket szoktunk alkalmazni, bár minden esetben javasoljuk mikrószórós öntözőrendszer kiépítését.
Ültetésnél arra érdemes figyelni, hogy a növények növekednek, sziklakertünk 1-2 év alatt teljesen megtud változni, így nővénytelepítésnél fokozottan ügyelni kell a növények leendő méretére.

A kertépítés után két évvel
Sziklakert és kerti tó Ilyen volt a kertépítés után 2 évvel
A kertépítés után 9 évvel
Ilyen lett a kertépítés után 9 év elteltével

Kerti tó

Kerti tavat sokféle technológiával lehet építeni a következő leírás az általunk alkalmazott technikát mutatja be.

A tómeder kiásása

Kerti tavaink legtöbbször vese alakúak, a tómedret nem mindig lehet géppel kiásni, illetve a legtöbb esetben kézzel kell befejezni, finomítani az árkot.
Ezt mi általában úgy csináljuk, hogy a megrendelőkkel együtt kimérjük, kijelöljük a tó körvonalát. A legtöbb esetben kikarózzuk és zsineg használatával jelöljük ki a tófelszínt, illetve a mocsárzónákat is. A tavat ugyanis minden esetben körbe szegélyezzük és később a zsineggel jelöljük ki a szegély szintjét is.
Ásásnál ügyelni szoktunk arra, hogy ha van meglévő jó minőségű termőföld réteg, azt lehetőleg külön depózzuk, nem keverjük az altalajjal össze.
A kiásott altalajt is már egy jó előre elkészített helyre helyezzük. Feltölthetünk vele szintkülönbségeket, használhatjuk sziklakert alapjának, vagy létrehozhatunk belőle földből készül térplasztikát. Ezeknek az eljárásoknak az a lényege, hogy ha lehet használjuk a kitermelt talajt ráadásul praktikus módon és ne keljen költségesen elszállítani és kidobni.

Tófólia, fólia védelem.

A kiásott medret alaposan átvizsgáljuk, eltávolítunk minden olyan tárgyat kavicsot, törmeléket, üvegszilánkot, bármit ami csak egy altalajban sajnos előfordulhat és ami kilukaszthatja a fóliát.
Ha szükséges ki is söprőjük a tómedret.
A tómedret érdemes gotextíliával beburkolni, ahogyan a már lefektetett fóliát is.

Geotextília a tómederben

A tófólia méretének kiszámítása

Sokan szeretnék házilag elkészíteni a tavukat, így biztosan sok embert érdekel, hogyan lehet kiszámítani a tófólia méretét. Természetesen többféle számítás is létezik, ám a legbiztosabb mód, ha mérőszalaggal, keresztbe és hosszába több helyen is lefektetünk egy mérőszalagot a mederbe és a két legnagyobb értéket vesszük alapnak. Ügyelve arra hogy elegendő mennyiségű fóliát ráhagyjunk.
Egy lehetséges számítási képlet egyébként a következő :

Fólia hossz = tó hossza + 2x tómélység + 2x50cm a szegélyre
Folia szélessége= tó szélesség + 2x tómélység +2x50cm a szegélyre

Az általunk épített tavak medre például több szintű, mindig van egy mélyebb pont, ahol a halak áttelelhetnek és a szivattyúkat is itt szoktuk elhelyezni. Így mindenképpen érdemes a számításokat mérésekkel is ellenőrizni.
A tófóliára mindenképpen érdemes ráhagyni.

Tószegély

Cégünk minden estben használ tószegélyt, vagy műanyag tószegély használatával, vagy szegélykőből betonozással készítjük azt el. A szegélyünk felső széle alatt lesz a vízszint, és egy arra alkalmas helyen létrehozunk egy alacsonyabb pontot a szegélyen, amelynek a teteje kevéssel van a vízszint felett. Ez lesz a tó túlfolyó része.

PVC vagy gumifólia ?

A választást érdemes megfontolni az egyik ugyanis olcsóbb mint a másik legalábbis elvben, az olcsóbb fólia a PVC fólia. A PVC ugyanolyan jól funkciónál évekig mint a gumifólia, nem ártalmas a halakra és megtartja a vizet, viszont nem csak árában, hanem egyéb tulajdonságaiban is eltér a gumifóliától.
Ha minket tisztel meg bizalmával és kerttervét, kertjét, kerti tavát mi készítjük el, akkor szinte biztos, hogy a gumifóliát fogjuk önnek tanácsolni.
Ha ön úgy dönt, hogy ön építi fel a saját kert tavát vagy más kiváló kertépítő csapatot választ, egy merőben más tóépítési technológiával. Semmiképpen ne válasszon PVC tófóliát, ha a fólia nem lesz teljesen eltakarva. A PVC fóliát ugyanis nem szabad hosszabb ideig UW sugárzásnak kitenni.
A PVC fólia akár 25 évet is kibírhat ha nem éri UW sugárzás. Így a PVC fólia költség hatékony lehet abban az esetben, ha azt teljesen be tudjuk takarni és megelégszünk a fólia kisebb élettartamával.
A Gumi fólia jóval tartósabb az abból épített tó akár egy életen át az örömére lehet, jobban tűri a hideget, nem töredezik és jóval rugalmasabb és ellenállóbb a mechanikai sérülésekkel szemben is.

A fólia elhelyezése

Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a tófólia mederbe helyezése nem 1-2 emberes feladat a fóliát ugyanis lebegtetve és nem húzva kell a mederben elhelyezni. A tófóliát általában összehajtva lehet beszerezni. Elsőre nem gondolnánk, hogy a fólia autóból való kiemeléséhez néha 2-4 ember szükséges. Ha ön úgy dönt, hogy kerti tavát ön építi mindenképpen hívjon segítséget a fólia fektetéséhez. 10×10 méret felett pedig már érdemes a fóliát a helyszínen forrasztatni, mert ekkora méretben, a szállítása, mozgatása és elhelyezése is nagyon nehéz feladat.

A félkész tó feltöltése

Miután a fóliát elhelyeztük a tavat fel szoktuk tölteni vízzel, ez két okból is hasznos. Egyrészt az esetleges anyaghibákat, szivárgásokat az elején fel tudjuk fedezni. Fontos azt tudni, hogy a legtöbb esetben nem létezik olyan szélességű fóliatekercs amilyenre nekünk szükségünk van. A kívánt méretű fóliát legtöbbször ragasztással vagy forrasztással állítják elő megrendelésre. Tehát a fólia a legtöbb esetben darabokból áll. Lehetnek tehát „gyári” hibák az összeillesztéseknél és magában a fólia anyagában is. -Annak ellenére, hogy mi még ilyen hibákkal nem találkoztunk, jobb a fóliát mindig alaposan átvizsgálni és feltöltés után megjelölni, megjegyezni a vízszintet.
Másrészről maga a víz súlya és nyomása fogja a fóliát a mederben kifeszíteni.

 

tó feltöltés alatt

Tó feltöltés alatt

A fólia eltakarása

Az általunk épített tavaknál, patakoknál és csobogóknál, minden esetben eltakarjuk a fóliát. A meder oldalát javarészt sziklákból építjük fel, gyöngykavics ágy alkalmazása mellett. Néhány esetben a meder alja is sziklákból áll, más esetben valamilyen kavicsrétegből, esetleg a kettő kombinációjából.

A tófólia eltakarása
A tómeder és a vízgépészet elrejtése

A tavi rózsa helyének kialakítása

Ugyanígy sziklákból szoktuk kialakítani a tavirózsa helyét és sziklákkal kövekkel szoktuk eltakarni a vízgépészetet, szivattyúkat, csöveket, vezetékeket, tó feltöltő berendezéseket, szintérzékelőket és egyéb olyan alkatrészt amelynek a látványa zavaró lehet egy szép tóban.

Mi a legtöbbször mészkövet használunk, viszont nagyon sok mészkő nem alkalmas erre a célra, mert ha víz éri szétfagyhat. A budakalászi mészkővel nincs ilyen probléma, ezért mi ezt alkalmazzuk a leggyakrabban, más esetekben egyéb tömör fagyálló követ.

A munkálatok megkezdéséhez a vizet természetesen szivattyúval le kell engednünk a tóból, lehetőség szerint a vizet a növényekre vagy a ciszternába engedjük.
A fóliát teljes egészében beburkoljuk geotextiliával, és egy pontról indulva sziklákból felépítjük az oldalfalat. A nehezebb köveket pallón csúsztatjuk a tóba és arról levéve óvatosan beemeljük a helyére.
Természetesen a szivattyúkat, csöveket, kábeleket, még idejében el kell helyeznünk a tóban. A szűrőt többnyire a parton beszoktuk ásni a talajba, szintén gyöngykavicságyban és a szűrő fedelét laposabb kövekkel eltakarjuk.

A mocsárzónákba többnyire valamilyen kavics kerül, a tavirózsák helyét pedig mészkőből szoktuk kialakítani.

Mocsárzóna
Mocsárzóna

A sziklák közötti rések eltakarása

A sziklák közötti réseket pedig gyöngykaviccsal töltjük fel.A tavat újra feltöltjük vízzel, kezdetben a víz a köveken lévő por miatt fehér színű lesz, a kövekről lemosódó mészkőpor miatt. A növényeket természetesen addig célszerű elhelyezni, elültetni, amíg a víz el nem lepi a mocsárzónát.
A víztükrön található mészkőportól a tó óvatos túltöltésével lehet megszabadulni. A tavat egyszerűen addig töltjük, amíg a legmélyebb pontnál fogva a túlcsorduló vízfelszín magával nem viszi a mészkőpor réteget.

A tó feltöltése, gyöngykavics a sziklák között.
Gyöngykavics a sziklák között

Ha a tavat feltöltöttük, megfelelően kialakítjuk a peremet is. A túlnyúló tófóliából levágunk ha szükséges és a tó körvonala mentén zárógátat alakítunk ki. A zárógátra a talaj szívóhatása miatt van szükség. Éppen ezen okból figyelünk rá, hogy a geotextília se lógjon ki a tóból és ne érintkezzen a talajjal. A zárógátba belehajlítjuk a fóliát, mert ez gyakorlatilag egy u alakú mélyedés a mélyedésen túl beássuk a talajba fóliát a mélyedést pedig kaviccsal töltjük fel.

Kertépítéssel kapcsolatos szolgáltatásaink leírását  itt találja.   Elérhetőségeinket itt találja

Édenkert kkt logója

 

Please follow and like us:
Call Now ButtonÉdenkert kkt